Szünet!

Nagyon szégyenlem magam, és tudom, hogy most nagyon rossz ember vagyok, de muszáj megtennem. Szóval egy időre szünetel a blog. Több okból is, de többek között a jegyeim romlása vezetett ehhez a módszerhez, mert egyszerűen nincs időm írni. Nagyon köszönöm a támogatást, amit tőletek kapok, és remélem a szünet után is számíthatok rátok. Még nem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani, de remélem minél előbb visszatérhetek hozzátok, és újult erővel fogalmazhatom meg nektek Maia történetét.

Még egyszer köszönöm a sok támogatást. Ezer puszi és ölelés mindenkinek. <3

11. Chapter

11.Chapter

-Na mesélj drágaság. Mi van veled mostanság? Régen láttalak.-mondta Dave mikor elváltunk egymástól.
-Semmi különös. Megvagyok.-válaszoltam-És mizu itt "senkiföldjén"?-rég nem használtam ezt a kifejezést, "senkiföldje". Régen, amikor még itt laktam, így hívtuk Dave-el ezt a falucskát. Rengeteg ilyen fantázianevet ragasztottunk a dolgokra. Na igen, Dave a legeslegjobb barátom volt, amíg nem jött az életembe a felejthetetlen szerelem és kiragadott "putrifalváról", hogy magával vigyen a "Nagyvárosba". Azóta nem is nagyon találkoztam vele, csak néha összefutottunk, de mind a ketten rohantunk is tovább.
-Az a helyzet, hogy Kate a banya, eltávozott a földi halandók köréből. Fifi Carlos bácsi kutyáját elütötték, azt hiszem ennyi.-nevetett.
-Jézusom, és ki ütötte el szegény kutyát?-néztem rá rémülten. Azt hiszem imádtam azt a kis vakarcsot.
-Azt nem tudni.-válaszolta.
-Amúgy mi a helyzet veled nagyfiú?-kérdeztem mosolyogva.
-Hát, emlékszel Esther-re?-mutatta meg azt a csodálatosan kisfiús féloldalas mosolyát.
-Szőke haj, kék szem, minden napra más "Nirvana"-s póló, az első pasim húga?-vágtam egy eléggé furcsa arckifejezést.
-Na igen, ő. Szóval most vele járok.-nézett maga elé a földre, azt hiszem félt egy kicsit a reakciómtól.
-Édes az a lány, persze a maga módján. Nagyon örülök, hogy találtál valakit Dave.-öleltem meg.
-Köszönöm. Egyébként mi van veled és Mr. Tökéletessel?-kérdezte.
-Tudod még a fiam születése előtt elhagyott. Nem is tudja, hogy Davi az ő fia. Azonban pár napja megjelent a kicsim edzésén, és azóta lépten-nyomon belé botlok. Esküszöm mintha követne. Az apja szerint szeretne velem kibékülni, de szerintem az egyenlőre lehetetlen.-mondtam.
-Ez most komoly.-húzta fel a szemöldökét-Soha se bírtam azt a fazont, de most. Egyébként, még mindig szereted?-tette fel a kérdést, amire még én magam sem tudtam a választ.
-Nem tudom, ugyanis van valakim.-mosolyogtam és azt hiszem egy pillanatra a pír is kiült az arcomra, amikor Oscar-ra gondoltam.
-Név tartozik a fiatalemberhez?-fürkészte a tekintetem.
-A neve Oscar dos Santos.-böktem ki.
-Nem mondod?-tágultak ki a szemei.
-De, de miért?-rémültem meg.
-Ja azt nem tudom, csak reméltem, hogy még mindig ugyan azt a hatást érem el a meglepett arckifejezésemmel, mint régen.-nevetett.
-Te kis sunyi.-ütöttem bele a vállába.
-Azt hiszem még most se vagy valami erős.-adott egy puszit az arcomra.
-Te meg még mindig nem vagy vicces.-tettettem a durcásat, mire megölelt.
-Nincs kedved holnap eljönni velem valahova, tudom kissé bugyután hangzik, és én sem mennék el egy ilyen titokzatos helyre, de bízz bennem jó lesz?-kicsit hezitáltam.
-Tudod mit, apu és a fiam úgy sem lesznek itthon, megyek.-mondtam.
-Szuper. Akkor majd elmegyek érted 10-re.-mosolygott.
-Rendben, addig nincs kedvünk beülni a kávézóba meginni egy teát?-kérdeztem mivel nem volt még kedvem hazamenni.
-De persze, csak előtte haza kéne ugranom némi pénzért.-nevetett.
-A vendégem vagy.-kacsintottam rá.
-Áhh ilyen "Igyál vizet, Maia fizet!" alapon?-nézett kérdően.
-Dehogy is.-fakadt ki belőlem a röhögés.
-Ja akkor köszönöm szépen.-nevetett ő is. Szép lassan elsétáltunk a falu egyetlen kávézójába, és meglepődve tapasztaltam a fejlődést. Legutóbb amikor itt jártam, 4 asztal volt, néhány cserepes növény és elég csekély választék, most viszont több mint 10 asztal, a hely is ki lett bővítve, minden asztalon itallapok hevertek, stílusosan fel volt díszítve, és tele volt vendégekkel.
-Rengeteget változott.-fordultam Dave felé, aki csak mosolygott. Leültünk az egyik asztalhoz.
-Mit hozhatok drágáim?-kérdezte egy idősebb hölgy a vállamat megsimítva.
-Én egy mentás forrócsokit szeretnék.-mutattam a lapra, majd felnéztem a nőre, aki nagyon is ismerős volt.
-Rendben és neked mit hozhatok fiam?-amint kimondta, beugrott. Hát ő Margaret, Dave anyja. Felpattantam, és magamhoz öleltem az édesen mosolygó nőt, aki közre fogott karjaival.
-Azt hittem már nem is emlékszel rám.-nevetett Margaret.
-Régen találkoztunk, de mentségemre szolgáljon, hogy tudtam, hogy ismerjük egymást.-nevettem, majd elengedtük egymást.
-Minek köszönhetjük a látogatásodat?-kérdezte.
-Apámnál töltünk egy pár hetet.-meséltem.
-Töltünk?-húzta fel a szemöldökét.
-Hát a fiammal.-néztem döbbenten az arcát, mert attól féltem, hogy nem tud Davi-ról.
-Jaj, tényleg el is feledkeztem a kisfiadról.-döbbent rá.
-Anyu én egy málnás-epres shake-t kérek.-mondta mire az anyja már be is libbent a konyhába.
-Miért nem mondtad, hogy anyud itt dolgozik?-vontam kérdőre.
-Mert nem kérdezted, amúgy meg a miénk a kávézó.-nevetett.
-Ez most komoly, anyukád mindig is arról álmodozott, hogy a tiétek lesz ez a hely.-ugrottak be az emlékek.
-Így van, tudod az álmainkért tenni kell.-húzta féloldalas mosolyra a száját.
-Itt is volnának!-tette le elénk Margaret. Nyújtottam az általam kiszámolt összeget az italokért.
-Nem, nem ez a cég ajándéka.-kacsintott, majd sarkon fordult. Elkezdtünk beszélgetni, és újra éreztem azt a felszabadultságot, mint régen Dave társaságában. Margaret bekapcsolta a tv-t és a zenecsatornára kapcsolt. Felcsendültek a jobbnál jobb brazil dallamok, és Dave édesanyja már rázta is a csípőjét a ritmusra, amin mi csak jókat kacagtunk. Még mindig az az életvidám nő akit annak idején megismertem, és ez melegséggel töltötte el a lelkemet. Vidámabbnál vidámabb zenék követték egymást, majd mikor a hírek következtek Margaret egy hatalmasat sóhajtott és visszament a konyhába, a rendelésekért.
-Azt hiszem mennem kéne.-mondtam, majd összeszedtem a cuccaimat, elbúcsúztam Dave édesanyjától, és már a kilincset nyomtam le, mikor a tvből meghallottam, egy hírt, ami hatására azonnal a hang irányába fordultam.
"Az FCBarcelona csatára, Neymar da Silva Snatos Júnior, nem rég egy igen kétértelmű választ adott egy interjúban a jövőjével illetve a családi állapotával kapcsolatos kérdésre. Andrea Hérnandez, otthonában látogatta meg a sikeres focistát, aki igen sokatmondó válaszokkal lepte meg a riporternőt. 
~Már egy jó ideje járok egy lánnyal. Előtte még nem éreztem ilyen erős vonzalmat egy nő iránt. Azt hiszem hosszú távra tervezek vele.~ Vallotta be a rajongók nagy szomorúságára az élsportoló. Azt egyenlőre nem tudjuk, hogy ki lehet ez a rejtélyes hölgy, de annyi szent, hogy Neymar igazán bele szerethetett ebbe a lányba, ha így fejezte ki érzéseit." 

Sziasztok!
Tudom nagyon régen volt már új rész, és azt hiszem hogy ezt annak köszönhetem, hogy valahogy nem jön az ihlet. Igyekszem minél előbb hozni a részeket. Köszönöm a sok-sok támogatást, a komikat, a feliratkozásokat, és a pipákat.
Szeretnék ez úton is boldog új évet kívánni minden kis tündérbogyómnak, aki olvassa a blogom.
Ezer puszi és ölelés <3

10. Chapter

10.Chapter

~  Little suprises  ~

-Szervusztok!-üdvözölt egy hatalmas öleléssel apukám amint leszálltunk a buszról. Felkapta Davi-t és megpörgette.-Jól utaztatok?.kérdezte majd a kis szöszimre nézett, aki lábával körül fogta nagyapja csípőjét, így kényelmesebben tudta cipelni.
-Szuperül. Anya elaludt én pedig számolta a kocsikat.-ölelte meg.
-És mennyit sikerült összeszámolnod?-kérdezte apukám, miközben én kézbe kaptam a bőröndöket, és elindultunk a kocsi felé.
-Hát 187-et.-mosolygott.
-Nagyon ügyes vagy Luke. Jaj, drágám, add csak ide azokat a csomagokat, majd én viszem.-vette ki a kezemből a táskákat.
-Papi miért hívsz Luke-nak?-kérdezte vékony hangján Davi.
-Mert én azt akartam, hogy Davi Luke legyél, csak a makacs édesanyád inkább a Lucca nevet adta neked.-nézett rám én pedig nevetni kezdtem. Igen, most már nekem is jobban húz a szívem a Luke névhez, de már mindegy. Beültünk az autóba és már indultunk is a házhoz, ahol gyermekkoromat töltöttem. 5 perc autókázás után oda is értünk. Bepakoltunk mindent a vendégszobába, majd üdvözöltük apu élettársát Anne-t.
-Szerintem meglátogatom Sophia-t.-mondtam apunak és már indultam volna, amikor utánam szólt.
-Kicsim már nem itt lakik.-válaszolta.
-Nem is említette, hogy elköltözött. Egyébként hova költözött?-kérdeztem.
-Rio-ba, nekem azt mondta, hogy majd meglátogat, de ezek szerint nem jutott el odáig.-mosolyodott el.
-Tudod mit, fel is hívom.-mondtam, majd előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a számát.
-Tessék.-hallottam meg ismerősen csengő hangját.
-Szia Maia vagyok.-mutatkoztam be, hogy egyértelműen rám ismerjen.
-Oh, drágám. Minek köszönhetem a hívásodat?-kérdezte lényegre törően.
-Az igazat megvallva, itt vagyok apunál és átmentem volna a gyerekkori barátnőmhöz, de apa megállított, ugyanis az a gyönyörűség elköltözött és nekem nem is szólt.-nevettem.
-Jaj, ne haragudj, csak sok elfoglaltságom volt a lakással meg új munkahelyem is van és teljesen el vagyok havazva.-mentegetőzött.-Most is épp egy megbeszélésen vagyok, szóval ha nem haragszol majd visszahívlak.
-Nem ugyan.-mondtam, ő pedig már meg is szakította a vonalat. Búsan csattogtam fel a vendégszobába és kipakoltam a ruhákat a szekrénybe.
-Na?-nyitott be érdeklődve apukám élettársa, aki mindig is szívén viselte a sorsomat, és már 5 éve együtt van apuval.
-Felvette, de elfoglalt.-forgattam meg a szemeimet.
-Értem, édesapád elment megmutatni az unokáját a barátainak. Azt mondta, majd jönnek.-nevetett.
-Jó rendben, én meg szerintem elmegyek egyet sétálni.-viszonoztam kedves gesztusát egy mosollyal. Amióta anyu meg halt, nem láttam olyan boldognak apukámat, mint amikor Anne-el van és én ennek nagyon is örültem.
-Majd keress meg, ha mész el.-kacsintott, majd becsukta az ajtót és hallottam ahogy lemegy a lépcsőn. Telefonom rezgése szakította meg a semmittevést.
-Szia.-hallottam meg beszédpartnerem hangját, amitől a hideg kirázott.
-Szia Oscar.-mosolyodtam el amint kimondtam a nevét.
-Mizu?-csendült fel férfiasan dörmögő hangja, ami egy enyhe szívrohamot váltott ki belőle. Azt hiszem, ha most azonnal nem állok le, nem leszek képes beszélgetni.
-Semmi, ideértünk apuhoz.-nyögtem ki.
-Az szuper,egyébként hogy telt a napod?-kérdezte bugyinedvesítően szexi hangján. Azt hiszem el ment az eszem.
-Az igazat megvallva annyi volt, hogy összepakoltam aztán jöttünk is és most itt vagyok, a fiam és apu elmentek itthonról, én meg valószínűleg elmegyek sétálni.-meséltem.
-Hát az szuper.-mondta.
-És te mit csináltál ma?-érdeklődtem.
-Voltam két sajtótájékoztatón meg egy interjún aztán még lesz egy edzésem.-sóhajtott fel.
-Hát ez elég fárasztóan hangzik.-sajnáltam csórikámat, mondjuk szívesen segítenék neki ellazulni. Uram atyám, azt hiszem elmebeteg vagyok.
-Az is, de már alig várom, hogy újra találkozzunk, már most hiányzol.-vallotta be.
-Te is nekem, de kibírjuk ezt a hetet.-biztattam.
-Így van.-láttam magam előtt azt a kisfiúsan édes mosolyát és majdnem elolvadtam. Láttam, hogy nyílik az ajtó és Anne lép be rajta.
-Drágám, ne haragudj, de le kell hogy tegyem. Sok sok puszi.-még magamat is megleptem ezekkel az érzelgős szavakkal.
-Szia Maia. Csók.-megszakítottam a vonalat.
-Ne haragudj, de muszáj elmennem, te is mész, vagy itthon hagyjam a kulcsot?-kérdezte.
-Én is megyek akkor, csak átöltözöm.-mosolyogtam rá. Lement, én pedig átvettem egy kényelmes cicagatyát és egy pólót és útnak indultam. Elindultam a park felé. Szép lassan haladtam az ismerős utcákban, az ismerős házak előtt és eszembe jutottak az emlékek. A gyerekkorom, amikor még arról álmodoztam, hogy elmegyek innen és sikeres színésznő vagy énekesnő leszek egy amerikai nagyvárosba. Amikor tinédzserként mindenhez negatívan álltam hozzá és mindenben csak a hibát kerestem, aztán amikor megtaláltam Neymar-t. Minden hova sétálva mentünk, emlékszem azon erősködött, hogy minél hosszabb úton menjünk, hogy sokat tudjunk beszélgetni. Imádtam, hogy rengeteget tudott beszélni és természetesen mindenről, indokolatlan sorrendben. Nagy filozofálásomban oda értem a célhoz. A parkban kislányok fogócskáztak, a kisfiúk fociztak, idősek beszélgettek és csak remélni mertem, hogy nincs semmi ismerős. Leültem egy padra és csak néztem magam előtt a földet.
-Te vagy az Ramos?-ütötte meg a fülemet egy férfi hang, de nem tudtam kihez kötni, így a forrás irányába fordítottam fejem és megpillantottam egy sután mosolygó srácot.
-Igen, de te ki vagy?-értetlenkedtem, mivel még mindig idegen volt számomra.
-Hát nem emlékszel rám?-nézett bugyután.
-Nem. Bocsi.-mondtam, de mire kiért az utolsó hang is a számon rájöttem ki is ő, és felpattanva rohantam hozzá, hogy a nyakába ugorjak.-Dave-kiáltottam.

Üdv drágaságok!
Remélem tetszett ez a rész. Kissé meg csúszva hoztam tudom, de eléggé zűrzavaros jelenleg a magánéletem.
Puszika mindenkinek <3

9. Chapter

9.Chapter

~  The first meeting.  ~

-Szia Iz!-üdvözöltem drága barátnőmet, aki a telefon segítségével ébresztett reggel.

-Halliiiiiiiiiiii! Na milyen volt? Mesélj!-vinnyogott, ami teljesen kikészítette, a csendhez szokott dobhártyáimat.

-Gyere át, úgy is haza kell hoznod Davi-t aztán mesélek.-dünnyögtem reggeli rekedtes hangomon.

-Okés, sietünk.-nevetett és megszakította a hívást. Le akartam tenni a telefonom az éjjeliszekrényre, amikor elkezdett rezegni. Ijedten kaptam oda a tekintetem és megnéztem mit is jelzett. Egy üzenetem érkezett. Ki az és mit akarhat épp most hajnalok hajnalán tőlem? Tettem fel magamnak a kérdést, majd azzal a lendülettel, ahogy megnézetem az üzenetet választ is kaptam.

"Jó reggelt! Remélem jól érezted magad az este, mert én nagyon. Jó utat és minél hamarabb gyere haza, mert hiányzol, már most. 

Csók: Oscar <3 "

Mosolyogva olvastam végig, majd mivel nem akartam megvárakoztatni, válasz SMS-t írtam neki.

"Tökéletes volt a tegnapi vacsora. Szívesen megismételném én is. Hamarosan itthon leszek és találkozhatunk. Te is hiányzol.

Puszi:Maia"

Ezt követően bementem a fürdőszobába, hogy fogat mossak, megfésülködjek, majd a konyha felé vettem az irányt. Ittam egy pohárvizet és csináltam szendvicset. Reggeli után átöltöztem és csak ültem az ágyon magam elé bámulva. Hogy lehet az, hogy egy ilyen pasinak, pont én kellek? Lehetetlen. Gondolatmenetemet a csengő zavarta meg. Szép lassan az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam.

-Anyaaaa!-ugrott a nyakamba drága kisfiam. Bementünk a házba Davi bement a szobájába, mi pedig kiültünk a konyhába Izabell-el.
-Szóval, mi volt?-tette fel a számára legfontosabb kérdést.
-Izgatja a fantáziádat mi?-tettem fel egy lábasba vizet forrni, teának.
-Mesélj már!-visítozott.
-Okés, szóval hát elmentünk egy kis házikóhoz. Nagyon cuki volt, bent meg volt terítve egy asztal, aztán ettünk utána meg kimentünk csillagokat nézni és hát.......-akadtam el.
-És mi? Mond már!!!- emelte fel a hangját.
-Megcsókolt.-mondtam nemes egyszerűséggel, és mintha mi se történt volna beletettem a vízbe két teafiltert.
-Komolyan?-tágultak hatalmasra a szemei, majd sikítozva ugrált körülöttem, mint egy idióta.
-Igen, de Iz kérlek állj le ez nem nagy dolog.-néztem rá eléggé furcsán.
-Okés, lenyugszom, csak hát tiszta boldog vagyok, hogy összejött neked ezzel a sráccal.-örömködött.
-Igen, viszont lehet, hogy pakolnom kéne, ugyanis délután indulunk.-nevettem, majd elzártam a lábos alatt a gáztűzhelyet és beízesítettem a teát.
-Kicsim, mit szeretnél vinni a nagypapához?-léptem be drágaságom szobájába.
-A focis cuccomat.-mutatott az edzős táskájára. Összepakoltam egy bőröndbe néhány ruhát magamnak, majd neki is és a "focifelszerelését" is betettem. Ő egy külön hátiszákba rakott magának játékokat, majd mindezeket kivittük az előszobába.
-Anya Izabell néni is jön?-nézett fel rám Davi.
-Nem kicsim ő nem jön.-néztem az említett személyre.
-Ó, pedig olyan jól elvoltunk tegnap, még azt is megengedte, hogy fagyit egyek.-nevetett.
-Davi, megmondtam, hogy ez titok.-nevetett Iz.
-Na jól van ám.-néztem barátosnőmre amolyan, "meggyilkollak te szarházi" nézéssel.
-Azt hiszem én most megyek. Vigyázzatok magatokra!-köszönt el mind a kettőnktől, majd kikísértük és elment.
-Drágám, van még 1 óra indulásig, nézd át, hogy minden olyan játékot beraktál amire szükséged lesz!-hívtam fel rá a figyelmét, ugyanis rengetegszer jártunk már úgy, hogy a nagypapinál jött rá, hogy nem hozott el egy igen fontos játékot. Olyan feledékeny, mint az apja. Erre a gondolatra felnevettem, mire elég rendesen megnézett, de én csak legyintettem a szobája felé és el is indult. Kiöntöttem még indulás előtt két üvegbe a lefőzött teát, majd körülnéztem a lakásba, becsuktam az ablakokat és már indultunk is ki a buszpályaudvarra. 20 perc séta után meg is érkeztünk, majd mikor leültünk a várakozóba, ismerős hangra lettem figyelmes.
-Nézd anya ott van Neymar bácsi.-mutatott a hang irányába, mire ő minket kezdett pásztázni, majd odajött.
-Szia pajtás! Te voltál ott tegnap előtt az edzésen, ugye?-kezelt le a kisfiammal, ami engem teljesen kiakasztott.
-Igen, én voltam.-nézett fel rá csodáló pillantással.
-Davi a neved te kis futballcsillag, jól emlékszem?-boxolt bele gyengéden a vállába, mire a kisfiamnak tátva maradt még a szája is.
-Igen, ő pedig itt az anyukám.-mutatott rám , mire én legszívesebben elfutottam volna.
-Az anyukád.-tátotta el a száját.
-Igen.-nyögtem ki és reméltem, hogy még mindig nem annyira jó a logikája, mint régen.
-Értem.-nézett mélyen a szemembe, amivel teljesen lebénított, mint régen.-Képzeld Davi én ismerem az édesanyádat, méghozzá nagyon is jól.-magyarázta a kisfiamnak.
-Tényleg, még nem is mesélted anya!-nézett rám-
-Tudod kicsim vannak olyan emlékek, amiket szívesen elfelejtenék.-csúszott ki a számon, mire Neymar rögtön rám emelte tekintetét.
-Ezt meg hogy érted?-láttam a szemeiben a kétségbeesést.
-Úgy, hogy ha vissza gondolok rád csak a fájdalom jut eszembe és az, hogy vannak még olyan emberek, akiknek nem a szeretet hanem a hírnév a fontos.-magyaráztam el neki. Szinte égetett a pillantása, amiből sugárzott a megbánás és az, hogy eléggé rosszul érintette a mondandóm. Szinte nekem fájt az, hogy ilyen hatással vannak rá a szavaim, de nem tehettem azt, hogy egyből oda dobom neki magam és egyébként is most ismertem meg Oscar-t, aki úgy bánik velem, mint egy hercegnővel.
-Ha tudnád, hogy a mai napig álmatlan éjszakákat okoz nekem az, hogy akkor otthagytalak. Bár úgy gondolom, hogy jól cselekedtem akkor.-nyelt egy hatalmasat, amivel a könnyeit fogta vissza. Megszakadt a szívem, hogy így kellett látnom.
-Miért gondolod ezt?-kerestem tekintetét, ami a földet szemlélte és amint kimondtam a kérdést, rám nézett.
-Most boldogabb vagy mint valaha, látszik rajtad. Van egy kisfiad és valószínűleg otthon vár a párod. Családod van Maia, gondolj csak bele, ha akkor nem hagylak ott, talán nem lenne egy ilyen kis örökmozgó szöszke kisfiad.-rabul ejtett a gyönyörű barna szemeivel. Édes Istenem, bár tudná, hogy az övé is ez a tündéri gyerkőc. Szinte elsírtam magam.
-Ne haragudj, de nekünk most mennünk kell.-kértem tőle elnézést, majd kisfiamra pillantottam. Elköszöntünk tőle és elindultunk a busz felé. A cuccainkat betettük a csomagtartóba, ezt követően megvettük a jegyeket és leültünk. Amikor elindult a busz, a várakozóra szegeztem tekintetem, ahol Neymar még mindig ott volt, ott ahol hagytuk. Valami bántotta, amit nem mert nekem elmondani. de én igen is rájöttem mi az, ő még mindig szeret engem és attól félek, hogy én is őt.

Sziasztok drágaságok!!
Remélem tetszeni fog ez a rész és a hosszával sem lesz gond. Köszönöm szépen a komikat.
Ezer puszi és ölelés mindenkinek! 

8. Chapter

8.Chapter

~  Romaintical dinner.  ~

-Mi a fene?-néztem körbe. A látvány észvesztően romantikus és egyben csodálatos volt. Egy asztal állt a szoba közepén,ami meg volt terítve, és némi rózsaszirommal meg volt hintve. Állt még rajta egy szál gyertya, illetve az asztal két oldalán egy-egy fehér szék volt amit vörös szalag díszített. Tudtam, hogy ezzel rengeteget fáradhatott, és ezt mind értem, hihetetlen.
-Tetszik?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Te ezt komolyan kérdezed, csodálatos.-válaszoltam és megöleltem.
-Nagyon boldog vagyok, hogy tetszik, gyere foglalj helyet.- invitált az asztalhoz, majd kihúzta nekem széket. Ezt követően leült velem szemben.
-Jaj, el is feledkeztem róla, hogy vacsorázni hívtalak.-nevetett fel, majd elindult a konyha felé. Szememmel végigkísértem az útját. Kihozott két gyönyörűen díszített tálat ami tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. Miután elfogyasztottuk a vacsorát, leültünk a nappaliban a kanapéra és felbontottunk egy üveg pezsgőt.
-Kérdezhetnék valamit?-nézett mélyen a szemembe.
-Természetesen.-mosolyogtam.
-Lesz a nagy meccs után egy összejövetel, ahol ott lesz mind a két csapat. Az lenne a kérdésem, hogy eljönnél velem? Lennél a kísérőm?-tette fel a kérdést.
-Persze.-öleltem meg.
-Szeretnék neked valamit mutatni.-mosolyodott el, majd felsegített a kanapéról és kimentünk a teraszra.
-Most pedig nézz fel.-fonta karját a derekamra, majd folytatta a mondandóját.-Amikor fiatalabb voltam rengeteget jártam ki ide, a szüleim nyaralójába, csak hogy láthassam ezt.-utalt a csillagtengerre, ami a szemünk elé tárult.
-Gyönyörű.-ezt az egy szót sikerült kinyögnöm.
-Ott egy hullócsillag.-jegyezte meg, majd lecsukta a szemeit és láthatóan kívánt valamit, majd felém fordult.
-Kívántál valamit?-kérdezte.
-Nem, mivel én nem láttam.-nevettem fel.-Egyébként te mit kív...........-kezdtem a mondatot, de ő félbeszakított azzal, hogy ajkait az enyémekre tapasztotta. Gyengéd és elragadó volt ez a csók. Édes ajkai úgy falták az enyémeket, mintha az élete múlna rajta.
-Valóra vállt a kívánságom.-felelte miután elváltunk egymástól.
-Hát ennek nagyon örülök.-mosolyodtam el, mire ő magához húzott és szorosan ölelt. Az este hátrelévő része beszélgetésből és ismerkedésből állt, majd mikor már nagyon álmos lettem, hazavitt.
-Egyébként, azt megtudhatom, hogy mi van a fiad apjával?-hozta fel a témát, az autóút felénél.
-Az igazat megvallva elhagyott amikor terhes lettem.-bámultam ki a szélvédőn.
-Rohadék, biztosan megfutamodott. Arra volt esze, hogy megcsinálja a gyereket, de arra nem hogy felnevelje.-fakadt ki belőle.
-Hát az igazat megvallva nem mondtam el neki, hogy terhes vagyok mivel ő már eldöntötte, hogy elmegy én pedig nem akartam visszatartani.-hajtottam le a fejemet.
-Ja értem, de akkor is, hogy hagyhatja el valaki a szerelmét?-költői kérdésnek szánta, de én mégis válaszoltam rá.
-Úgy, hogy a karrierje fontosabb neki.-babráltam a körmeimmel, hogy el ne sírjam magam.
-Ne haragudj, hogy felhoztam a témát. Sajnálom.-tette a tenyerét a kezeimre, hogy ezzel kissé lenyugtasson.
-Egyszer úgy is el kellett volna mondanom.-néztem rá, mire ő lopva nyomott egy puszit a homlokomra, és fejemet a vállára húzta. Egyszerűen nem hittem el, hogy egy pasi ilyen romantikus és édes. Számomra ez az egész új volt.

Helló drágák!
Tudom, hogy nagyon régen volt rész. Ez köszönhető az iskolának, illetve annak, hogy nem jött az ihlet bármennyire is próbálkoztam. Remélem még számíthatok a komikra és a pipákra. 
Puszi és sok sok ölelés :)

7. Chapter

7.Chapter

~ Don't worry!  ~

-Anya!- bökdöste az oldalamat a fiam.
-Igen?-nyitottam ki a szememet.
-Csörög a telefonod.-mondta, mire azonnal szaladni kezdtem a telefon irányába, és már fel is kaptam. Az igazat megvallva nem lett volna olyan fontos rohannom, mivel csak az ébresztő volt. Egész hamar összeszedtük magunkat a drágámmal, és már indulhattunk is. Szép lassan elsétáltunk a buszmegállóba, ahol már ott várt minket drága barátnőm.
-Sziasztok!-köszöntött.
-Halihó!-üdvözöltük mi is őt. Kb 5 perc múlva megérkezett a busz, amire nagy nehezen sikerült felszállnunk. Eléggé magamba voltam fordulva, és mondhatni nem szóltam senkihez, csak a fiamhoz.
-Mi a baj?-érdeklődött Iz.
-Semmi, csak fáradt vagyok.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Leszálltunk a buszról majd elvittük óvodába a kis taknyost. Beszéltem az óvónőkkel, hogy ma Izabell megy Daviért, majd leléptünk.
-Szóval mi a baj?-ismételte meg a kérdését.
-Csak annyi, hogy találkoztam Neymarral.-amint ezt kimondtam ledermedve állt egy helyben.
-Hol? Mikor? Mit beszéltetek? Történt valami köztetek?-faggatott, még mindig nagyra tágult szemekkel.
-A stadionnál, tegnap Davi edzése közben kimentem bevásárolni, és ott volt egy csapat testőrrel. Ja amúgy nem beszéltem vele, csak néztük egymást, és ennyi.-vallottam be.
-És milyen volt újra látni? Ugye tudod, hogy én mindig is utáltam, és nem díjaztam a kapcsolatotokat, viszont ezt az Oscar gyereket meg tudnám szokni.-kacsintott.
-Esküszöm, olyan volt, mint amikor először láttam azon a focimeccsen. Csak néztük egymást, viszont láttam a szemében valami szomorúságot. -válaszoltam, majd újra útnak indultunk a munkahelyünkre.
-És mit éreztél, ott legbelül?-furcsa volt ezt hallani a butácska barátnőm szájából.
-Újra azt éreztem, mint amikor együtt voltunk.-fürkésztem az utat.
-Hát ez így nem lesz jó.-mondta, majd kinyitotta nekem az étterem ajtaját. A már megszokott rutin alapján, átöltöztünk, elmentünk a tömbjeinkért, a pénztárcánkért, és már nyitottunk is.
-Elnézést, de én nem ezt kértem!-húzta a száját egy barna hajú, mázolt arcú hölgyemény.
-Bocsánatot kérek, már is hozom a rendelését.-erőltettem egy igen csak igazinak tűnő mosolyt, majd felemeltem előle a tányért, és elindultam a konyha felé. Kicseréltem a tányérokat a kezemben és leraktam a "gyönyörűség" elé.
-Na végre, többet se jövök ide.-forgatta meg a szemeit. Na ez a mondta volt, ami az utolsó csepp volt a pohárban.
-Már ne is haragudjon hölgyem, de tévedni emberi dolog. Azt ne mondja nekem, hogy ön nem szokott néha össze keverni ezt-azt. Egyébként meg szerintem örüljön neki, hogy nem én vagyok a szakács, mert tuti beleköptem volna a kajájába.-osztottam ki, kissé parasztos hangnemben, de hát ez most így sikerült.
-Én kérek bocsánatot a hölgy nevében. Elnézést a kellemetlenségért, nyugodtan fogyassza el az ételt, a cég állja.-mondta Sam, majd megragadta a karomat, és berángatott az irodájába.
-Mi van az életvidám, mindig kedvesés mosolygós Maia-val?-kérdezősködött.
-Tudod tele van a faszom minden kis csitrivel, aki itt pattog nekem.-duzzogtam a székbe ülve.
-Figyelj ide rám! Menj haza, és beírom, hogy rosszul lettél. Ezt így nem nagyon kéne erőltetni, még a végén tömegmészárlást rendeznél, szóval most szépen menj öltözz át és ne is lássalak amíg nem jössz vissza apádtól!-mosolyodott el. Kimentem az irodából, átcsattogtam az öltözőbe, majd elköszöntem mindenkitől. Váltottam még pár szót Iz-el és elindultam hazafelé. Útközben rengeteget gondolkodtam, hogy mi is legyen. Nagy elmélkedésemet a telefonom csörgése szakította meg.
-Igen tessék.-szóltam bele.
-Szervusz Serena.-hallottam meg Mr. Silva Santos hangját.
-Jó napot!-üdvözöltem.
-Történt egy kis baleset a fiammal.-sóhajtott egy hatalmasat.
-Jézusom! Mi történt?-annyira meg voltam ijedve, hogy egy pillanatra megálltam.
-Túl terhelte magát, ezért eléggé legyengült a szervezete, és most kórházban van. Azért hívtalak fel, hogy ne a hírekből értesülj róla, és hogy a pontos valós történetet tudd meg.-magyarázta.
-De nem lesz semmi maradandó baja ugye?-tettem fel az első kérdést ami eszembe jutott.
-Pár napig benntartják, amíg normális állapotba kerül, aztán meg folytat mindent tovább.-mondta.
-És most mi van vele? Kivan bent nála?-aggódva kérdeztem vissza.
-Most épp az anyjával van egyébként meg alszik mert kapott infúziót.-adott választ.
-Értem, talán holnap bemegyek hozzá, még nem tudom, lehet hogy túl nagy lépés lenne számomra.-gondolkodtam hangosan.
-Na igen, ami előtt elaludt volna megkért, hogy hívjalak fel, mert szeretné ha bejönnél.-hadart.
-Az egyetlen bajom, hogy ma randim lesz lehetséges,hogy utána benézek, de max 5 percre.-indultam el újra, ugyanis egészen eddig egy helyben álltam.
-Rendben! Azzal viszont számolj, hogy 3 biztonsági őr áll az ajtaja előtt.-hívta fel rá a figyelmemet. Elköszöntünk, majd megszakítottam a vonalat. Gondolataim, újra utat fúrtak maguknak az agyamba. Azon kezdtem töprengeni, hogy mi van, ha véletlenül elszólom magam előtte Davi-ról. Soha nem tudnám magamnak megbocsájtani. Hosszas gondolatmenetemet a bejárati ajtó szakította meg, pontosabban a kulcs, amit lehetetlennek tűnt beledugni a zárba. Szerencsémre sikeresen megcsináltam a "küldetést" , így bejuthattam a lakásomba. Lepakoltam a kanapéra a cuccaimat, és a fürdőszobába vettem az irányt. Levetkőztem, a ruháimat bedobtam a szennyesbe, tele engedtem a kádat forró vízzel, mindezek után beleültem. Szép lassan elnyomott az álom.
------------
Telefonom csörgése zökkentett ki az álomvilágomból. Kipattantam a már kihűlt vízből, magamra tekertem egy törölközőt, és már szaladtam is a hang irányába.
-Na szia, készülődsz már?-kérdezősködött barátnőm.
-Megmentettél, ugyanis elaludtam a kádban.-nevettem.
-Akkor azonnal kezdj el készülődni, egyébként szerintem a fekete testhez simuló szexi ruhádat vedd fel.-ajánlotta.
-Okés, viszont most sietek, szóval leraklak.-amint ezt kimondtam, már meg is nyomtam a piros telefont ábrázoló gombot, és sietősen a szekrényhez igyekeztem. Kivettem az Iz által említett darabot, egy hozzá illő magassarkúval, majd magamra kaptam. Arcomra felvittem némi sminket, felkaptam a táskámat, kiengedtem a hajamat és már indultam is le a lépcsőház elé. Három perc várakozás után leparkolt előttem egy fekete BMW. Lehúzódott az ablaka és a sofőrt már a mosolya alapján beazonosítottam.
-Szia!-üdvözölt. Én is köszöntem, majd beültem a kocsiba és becsatoltam a biztonsági övet.
-Hogy telt a napod?-kérdezte.
-Semmi extra.-közöltem, mivel nem állt szándékomban elmesélni neki a vendéggel való incidenst.
-Hát az nem túl sok.-mondta beletörődve- Viszont remélem tetszeni fog, ahova viszlek.
-Biztosan elnyeri majd a tetszésemet.-válaszoltam.
-Bízom benne.-tette a kezét a kezemre, ami a könyöklőn volt, mire én felpillantottam rá. Küldött felém egy kisfiúsan ártatlan mosolyt, majd vissza helyezte tenyerét a sebességváltóra. Az út további részét csendben egymás mellett ülve töltöttük el. Csak bámultam ki az ablakon és próbáltam elemezni, hogy hol is vagyunk, de esélyem sem volt, ugyanis itt ezen a környéken még életemben nem jártam, pedig már régóta élek Rio-ban. Lassítani kezdtünk, majd megálltunk egy alacsony kerítéssel körül ölelt házikónál, amiből halvány fény szivárgott ki.
-A meglepetés része, hogy be kell kötnöm a szemedet.-közölte. Bólintottam egyet, ezzel próbáltam jelezni, hogy nem fogok tiltakozni, mire ő hozzám lépett és egy sállal bekötötte a szememet. Szép lassan odavezetett a házhoz, majd kinyitotta előttem az ajtót, és levette a kendőt. Egyszerűen nem hittem a szememnek, a látvány annyira gyönyörű volt.

Sziasztok Drágáim!
Köszönöm a visszajelzéseket, és a feliratkozásokat. Imádlak titeket, és nem tudjátok mekkora örömet tud okozni a komitok. Továbbra is számítok rátok. 
Puszi Mindenkinek :)

6. Chapter

6.Chapter

~ Why now?  ~

Hátrálni kezdtem feltűnés nélkül, de ő rajtam tartotta a szemét. Szerintem ő sem tudta felfogni az eseményeket, akár csak én. Hátat fordítva siettem el, minél messzebb akartam tőle menni. Igaz, hogy a hátamat szinte égette a tekintete, de attól függetlenül leléptem onnan. Amint eltakart az egyik lépcsőház, nagyobb biztonságban éreztem magam. Nem szólt hozzám, még is láttam a szemeiben, hogy szívesen elmesélné, mi is történt vele, és milyen érzés volt a pályán focizni, akár csak régen. Mindig leültünk, és elmeséltük egymásnak, az aznap történteket. Mosolygásra késztettek az emlékek. Általában egy-egy meccs után, kibeszélte magából, hogy milyen érzések kavarogtak benne például, amikor egy szöglet rúgást kellett elvégeznie, vagy egy szabadrúgást. Annyira édes volt, akár hányszor elkezdtünk lelkizni, az lett a vége, hogy egész meccs alatt csak én jártam az eszében, és persze ezt követő szenvedélyes csókcsatáinkat sem tudom kiverni a fejemből. Gondolat menetemet egy lassan kinyíló önműködő ajtó zavarta meg, ugyanis ezzel megakadályozta, hogy tovább menjek, és elérjem az úti célomat, azaz az élelmiszerboltot. Nagy nyekeregve, csikorogva lassacskán elhúzódott. Bementem a boltba, és kb 5 perc alatt lebonyolítottam a vásárlást. Megvettem a háztartási dolgokat, illetve egy csokit, a kisfiamnak. Imádja az édességet. Én nem vagyok annyira édesszájú. Ebben is az apjára ütött. Szép lassan visszasétáltam a stadionba, reménykedve, hogy Ő már nincs ott. Nem esne jól egy találkozás, azt bevallom. Bementem az öltözőbe, ahonnan tökéletes rálátásom volt a pályára. Kitekintettem "búvóhelyemről" és az a látvány, ami ott fogadott, leírhatatlan volt. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ugyanis a Davi épp Neymar-ral beszélgetett, és az apja tanítgatni próbálta a fiamat. Pont ezt akartam elkerülni, de előbb-utóbb meg kell ismernie az apját, de én reméltem, hogy inkább utóbb. Lassan véget ért az edzés, Neymar pedig távozott, de nagy szerencsémre nem azon az útvonalon, ahol útba esne az öltöző.
-Anyaaaaaa!-futott üvöltve hozzám a fiam.
-Na mizu?-kérdeztem egy erőltetett mosollyal.
-Neymar bácsival fociztunk.-szólalt meg, amikor felemeltem.
-Az szuper, és te ügyes voltál ma?-érdeklődtem, ezzel próbáltam terelni a témát.
-Igen, még Neymar bácsi is megdicsért.-mondta fülig érő mosollyal. Annyira rossz volt hallgatni, hogy "bácsi", de nem mondhattam neki, hogy "Ő az apád, ezért inkább hívd apucinak".
-Öltözzünk, mert nem érjük el a buszt.-tettem le, majd levette a mezt, és felvette az utcai ruháját. Elköszöntünk a csapattársaitól, és már szaladtunk is a buszmegállóba. Már majdnem elindult a busz, amikor is odaértünk, és a sofőr kinyitotta nekünk az ajtót. Szánakozó tekintetére egy apró mosoly volt a válaszom. Nagy szerencsénkre, még ülőhelyet is sikerült találnunk.
-Anya mikor szállunk már le?-idegeskedett a mellettem ülő szöszke.
-Most.-indultam el, hogy megnyomjam a gombot. visszabicegtem a cuccokért és a fiamért, és az ajtó már nyitódott is. Elsétáltunk a lépcsőházig, és mivel a drága kisfiam úgy kívánta, lifttel mentünk fel. Kiléptünk a zötyögő szerkezetből és a bejárati ajtóhoz mentünk. Előkerestem a kulcsot, és belenyomtam a zárba,majd elfordítottam benne. Kattanás jelezte, hogy nyitva van. Elsőként Davi lépett be. Levette a cipőjét, és levetette magát a kanapéra.
-Mindjárt engedek neked vizet.-mosolyogtam. Kimentem a konyhába, letettem a szatyrokat a pultra. Visszamentem a kanapéhoz, és felkaptam a fiamat, és a fürdőszobába mentünk. Beállítottam a víz tökéletes hőmérsékletét, és a kádba, pontosan a csap alá öntöttem egy kis habfürdőt, hogy örüljön a drága. Ő mindeközben levetkőzött, így már bele is vetette magát a vízbe, amint én arrébb álltam. Otthagyva őt, kisétáltam a konyhába, és kipakoltam a cuccokat a szekrényekbe, és a hűtőbe. Telefonom csörgésére lettem figyelmes.
-Tessék!-szóltam bele.
-Szia drágám.-szólt bele egy nagyon ismerősen csengő hang, mégsem tudtam kihez kötni.
-Elnézést, de ki ön?-érdeklődtem.
-Neymar vagyok.-mondta, és rájöttem, hogy ő a volt pasim apja.
-Jaj bocsánat, de esküszöm nem tudtam kihez kötni a hangot.-magyarázkodtam.
-Semmi gond. Beszélni szeretnék veled. Mikor lenne neked jó?-váltott komoly hangnemre.
-Az igazat megvallva, holnapután elutazunk , holnap pedig programom lesz, de ha most feljönnél, az tökéletes lenne.-ajánlottam fel. Na igen, ő tud Davi létezéséről.
-Hát körülbelül fél óra múlva érnék oda,ha akkor is jó.-válaszolta.
-Tökéletes.-mondtam, majd letettük a telefont. Davi-t le kell fektetnem addigra, ugyanis ő nem tud a nagypapájáról.
-Kicsikém, gyere!-mondtam miközben mentem be a fürdőbe, ahol békésen szundikált a drága, a kádban. Kivettem onnan, majd megtöröltem, ráadtam a pizsamáját, és betettem az ágyába. Betakargattam. Kifelé menet becsuktam az ajtót, és már mentem is a bejárathoz, mert kopogtak.
-Helló.-adott két puszit az arcomra az "ex-apósom".
-Szia.-tegeztem le ugyanis, már a Neymar-ral való kapcsolatom elején megkért, hogy tegeződjünk.
-Szóval, arról lenne szó, hogy a fiam haza költözik, és egy pár hónapig itt is marad, ugyanis nem tudom értesültél-e róla, felkérték, hogy játsszon az itteni csapatban.-magyarázta- Ami azt jelenti, hogy eléggé kockázatos, ha az unokám a stadionba járna focizni, így arra gondoltam, hogy kibérelnék valahol neki egy pályát, lebeszélném az edzőjével, és tarthatna neki magánedzéseket.
-Nem is tudom, az rengeteg pénz lenne, és én úgy gondolom, hogy nem lenne egy ésszerű megoldás. Megpróbálom, elkerülni, és ennyi. A fiával hiába találkozik, ugyanis nem tudja, hogy én vagyok az anyja szóval, nem kell félnünk, hogy kiderül a dolog.-mondtam.
-Talán igazad lehet, viszont a fiacskám újra a régi házatokban lakik, és be kell hogy valljam, folyton rólad beszél, meg arról, hogy nem kellett volna szakítania veled.-próbálta jobb színben feltüntetni a fiát Mr. Silva Santos.
-Tudod, hogy nem változik ettől a véleményem, nem tudok neki egyenlőre megbocsájtani. Sajnálom.-hajtottam le a fejemet.
-Hát ezt én is igazán sajnálom. Viszont most mennem kell. Jó éjt.-köszönt, majd elment. Mindig is utáltam Neymar apjával beszélni, mert mindig a békülés, és a megbocsájtás volt a téma. Egyenlőre egyrészt a makacsságom, másrészt a büszkeségem nem engedi, hogy megbocsássak neki. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg.
-Igen tessék?-szóltam bele.
-Szia Mia, te vagy az.-ebből a becenévből, bizonyossá vált, hogy ki hívott, apa volt.
-Szia apu.-üdvözöltem.
-Édesem, azért hívlak, hogy mikor jöttök?-kérdezte.
-Holnap után megyünk, és este felé érünk oda.-válaszoltam.
-Értem, viszont lenne egy kérésem, ugyanis lesz itt nálunk egy focimeccs három nap múlva, és szeretném elvinni Davi-t, szóval elengednéd a lurkót?-éreztem a könyörgést a hangjában.
-Természetesen, de remélem nem nagy baj, ha én nem tartok veletek?-nevettem.
-Természetesen nem.-válaszolt, majd elmondtam neki, hogy mikor és hova érkezünk meg, elköszöntünk, és letettük a telefont. Besétáltam a szobába, megkukkantottam a kisfiamat, aki békésen szundikált. Kivettem egy törölközőt a szekrényből, és bementem a fürdőbe. Felkötöttem a hajamat, levetkőztem, majd beálltam a kádba, és kezembe vettem a zuhanyrózsát. Megnyitottam a csapot, ami eleinte hideg vízzel locsolta a testem, majd egyre melegebb lett. Csak folyattam magamra a vizet, és próbáltam túl tenni magamat a mai napon. Még mindig nem hiszem el, hogy Neymar visszajött, és itt is marad. Nem értem, miért nem volt neki ott jó ahol volt, és miért pont most kellett hazaköltöznie. Miért most, ezzel teljesen összezavarta az érzéseimet, ugyanis amikor megláttam, a szívem egyre hevesebben kezdett verni, és a gyomromban a pillangók is életre keltek, viszont ott van Oscar is, aki szinte az első pillantásával meghódította a szívem. Egyszerűen nem értem magamat.

Sziasztok Drágáim!
Sajnálom, hogy csak most hoztam részt, de mostantól megpróbálok hetente hozni. Remélem tetszett ez a rész is, és bízom benne, hogy számíthatok a komikra, illetve a pipákra.
Puszi mindenkinek!